Lexikon szócikk

Seybold Károly
Városszalónak 1887. április 13. - Mosonmagyaróvár 1949. november 2.
Foglakozása(i):
Szülei Seybold József és Stubenvoll Mária voltak. Felesége Weisz Erzsébet volt. A soproni evangélikus líceumban érettségizett 1908-ban, két évvel később a szombathelyi közigazgatási tanfolyamon szerzett jegyzői oklevelet. Közigazgatási pályáját Rajkán kezdte meg mint segédjegyző, 1914-ben állt Moson község szolgálatába. Négy éven keresztül aljegyző, 1918-ban közigazgatási jegyző, 1919 szeptemberétől vezető jegyzője volt a községnek. Mosoni köztisztviselői munkásságának egész ideje a válságos történelmi évekre esett. A Mosoni-Duna-híd, a járdaépítés és a gazdasági iskola megszervezése fűződik tevékenységéhez. A vármegye szakigazgatási és közéletében is vezető szerepet töltött be, a Trianon után egyesített vármegye közigazgatási bizottságának tagja és (többek között) a községi levente és a tűzoltó egyesületek elnöke volt. 1938 novemberében elkészítette azt az indítványt, amelyet a képviselőtestület is elfogadott, és amelyben a városegyesülést az országos politika által támogatott gazdasági és városfejlesztési lehetőségek kihasználásával tartotta elfogadhatónak. A két városrész egyesítése után (1939) után városi tanácsnokként szolgált tovább. Három évtizedes szolgálat után 1944-ben saját kérésére vonult nyugalomba. Hamvai a mosoni temető családi sírhelyében nyugszanak. Fő utcai emeletes lakóházát még napjainkban is Seybold-házként ismerik.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Győr szab. Kir. városi és Győr-Moson-Pozsony k. e. e. megyei fejek. Szerk. Palatinus József, Halász Imre Győr, 1931. 305. p.
A szócikk szerzője: Thullner István