Az ország kiemelkedő agrárszakembere volt, aki elsősorban vetőmagvizsgálatairól
vált híressé.
Esztergomban végezte iskoláit és itt
gyakornokoskodott az érseki uradalomban. 1865-ben kezdte tanulmányait a
Magyaróvári Gazdasági Tanintézetben. 1867-ben rövid
időre visszament
Esztergomba, de innen az 1868-ban
alapított
debreceni tanintézetbe került, ahol a
földműves iskolát vezette. 1871-ben végleges tanári kinevezést kapott. A kor szokása
szerint tucatnyi tárgyat oktatott. Az intézmény botanikus kertjének létrehozója
volt. 1872-ben Németországba küldték, ahol a vetőmagok vizsgálatát tanulmányozta.
1874-ben átszervezték a honi mezőgazdasági szakoktatást és Deiningert is a
magyaróvári akadémiai szintű intézménybe küldték.
Növénytant és növénytermelést tanított
Magyaróváron,
majd 1874-ben Ausztriában a filoxérát tanulmányozta, és idehaza segített a
védekezésben. Ezekben az években kapcsolódott be a prehisztorikus magvak
vizsgálatába (Baradla barlang, Lengyeli stb.). Őt tekinthetjük a magyar
archeobotanika atyjának. 1882-ben a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet
alapító és vezetőségi tagja lett. 1878-ban kezdeményezésére és irányításával
létrehozták az ország első Vetőmagvizsgáló és Növényélettani Kísérleti Állomását
Magyaróváron. A teljes megszervezést a
magvizsgálás szempontjaiig Deininger végezte. 1884-ben
Keszthelyről igazgatónak tették meg
Balás
Árpádot, az ottani igazgatói székbe viszont Deininger Imre került.
Megírta a nagy múltú Georgikon történetét (1885). Ebben az időben több tanulmányutat
tett Nyugat-Európa országaiba. 1892-ben búcsúzott
Keszthelytől és a
gödöllői koronauradalom
jószágigazgatója lett. 1899-ben a minisztériumban az állami ménes birtokok és
uradalmak osztályának helyettes vezetője. 1914-ben nyugdíjazták. 1894-ben királyi
tanácsosi, 1906-ban udvari tanácsosi címmel tüntették ki. Reliefje a
magyaróvári vár belső udvarán található.
