Lexikon szócikk

Dobóczky Imre
Magyaróvár 1911. - ? 1973.

Foglakozása(i):
A személynév névalakjai:
A „Mosonvármegye” című újság alkalmi híreire támaszkodva tudjuk, hogy a tanulmányai idején évente rendszeresen Magyaróváron vakációzott. Innen eredeztethető jó kapcsolata a város vezető embereivel, akik rendszeres megbízásokkal, a helyi vezető emberekről festett portrék megrendelésével látták el. 1943-ban az Országos Öntözésügyi Hivatal meghívásos művészeként nagyméretű festményeiből álló kiállítást vitéz Nagybaconi Nagy Vilmos honvédelmi miniszter nyitotta meg. Ebben az évben kapott megbízást a budapesti Vigadó egyik nagytermének kifestésére. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet vízépítési szakosztálya 1943-ban vele készíttette el az 1940-1942-es árvízvédelem emlékére kiadott plakettet, amely a Magyar Királyi Pénzverdében készült. Három évtizeden át dolgozott a magyar vízügyi szolgálat különböző területein: vezető technikusi, műszaki főelőadói munkakörökben. Számos vízgazdálkodással foglalkozó szakkönyv illusztrációját ő készítette el. Munkásságának elismerését jelzi, hogy megkapta a „Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója” és a „Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója” kitüntetéseket. Képzőművészeti alkotásai közül Mosonmagyaróváron ma is megtekinthető az általa 1941-ben készített, Széchenyi Istvánnak emléket állító domborműves tábla továbbá a Segítő Mária gyógyszertár freskója.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1941. 07. 13. 2. p.
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1941. 08. 17. 2. p.
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1941. 09. 28. 3. p.
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1941. 10. 02. 2. p.
  • D. L.: Dobóczky Imre: 1911-1973.
    Vízgazdálkodás Bp., 1961- 13. évf. 1973. 6. sz. 238. p.
A szócikk szerzője:Thullner István