Lexikon szócikk

Erzsébet magyar királyné
? 1305. - Buda 1380. december 29.

Foglakozása(i):
A személynév névalakjai:
Piast-házi Lokietek Wladislaw (Ulászló) és Hedvig kaliszi hercegnő lánya, IV. Béla királyunk egyik unokája, Szirádia, Krakkó és Szandomir hercegnője. 1320. július 6-án Székesfehérváron együtt koronázták meg férjével, a már harmadszor is özvegységre jutott I. Károly Róbert magyar királlyal. Öt fiút szült a magyar Anjou-háznak, egyik fia I. (Nagy) Lajos néven Magyarország, Endre pedig házasság révén Nápoly királya lett. Férje mellett komoly szerepe volt az ország kormányzásában, később fő szorgalmazója volt fia dinasztikus politikájának. Házasságával megalapozta a lengyel-magyar szövetséget. Első királyi rendeleteiben neve K. R-ként, privilégiumaiban „Elizabeth dei gratia Regina Hungaria"-ként szerepel. 1324 körül sok pénzzel segítette a kassai dóm felépítését. 1329-ben Bereg vármegyében rendházat alapított a pálos szerzeteseknek, 1330. április 17-én három ujját veszítette, amikor fiait védte merénylőjének, Zách Feliciánnak a kardjától. 1334-ben Óbuda és Buda között felépítteti a szegény nők, a klarisszák (Klára-apácák, urbanisszák) szerzetének kolostorát. Szűz Mária tiszteletére szentelt kolostorát. 1343-ban Nápolyba utazott Endre fia királyságának elrendezésére, közben látogatást tett Rómában is. Valószínűsíthető, hogy megfordult a fiától birtokként kapott Magyar-Óváron, lakóházát a mai Cselley-ház elődépítményében sejtik. 1354-ben adomány(kiváltság)-levéllel Magyar-Óvárt a királynéi városok rangjára emelte. 1355-től Óbudán rendezte be udvarát. 1370 és 1375 között Lengyelország kormányzója, 1377-ben levelet kapott sienai (későbbi Szent) Katalintól, amelyért hálából értékes egyházi ruhákat és tiarát küldött V. Orbán pápának. 1377-ben még egyszer Krakkóban kormányoz, a lengyelek örömmel és tisztelettel vették körül, hiszen jelenléte fényt kölcsönzött és jelentős gazdasági segítséget jelentett a városnak. Hedvig nevű unokája 1385-ben lengyel királyné lett, akit lengyelek Boldog Jadwiga néven a Jagelló család ősanyjaként tisztelik. 1380. április 6-án végrendelkezett Budán. Utolsó éveit jámbor jótékonysággal töltötte, földi maradványait végakarata szerint az általa alapított és építtetett kolostor kápolnájában helyezték örök nyugalomra.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Magyar életrajzi lexikon Bp., 1967-1994. 1. 446. p.
  • Magyar katolikus lexikon Bp., 1993- 3. 289. p.
  • A Pallas nagy lexikona Bp., 1893-1904. 6. 419. p.
  • Szentkuti Károly: Lokietek Erzsébet
    Moson megyei műhely Mosonmagyaróvár, 1998- 7. évf. 2004. 2. sz. p. 64-71.
A szócikk szerzője:Thullner István