Apja kiszolgált császári katonaként kocsmabérlő volt
Zurányban. Anyja, a
bécsi születésű
Kneidinger Anna volt. A
pozsonyi majd a
győri gimnáziumban tanult.
Középiskoláit a
győri jezsuitáknál kezdte, ahol már kitűnt
jó nyelvérzékével. 17 évesen
Móron belépett a kapucinus
rendbe, ahonnan 1774-ben
Nagyváradra küldték, ahol
történelemmel kezdett foglalkozni. 1776-ban
Schwechatba került, de rövidesen mint jozefinista szembe került az
egyházzal és a renddel, amelyet elhagyott. 1784-ben a
lembergi egyetemen keleti nyelveket (arab, szír) tanított, de innen
Sidney című drámája miatt eltávolították. 1787-ben Magyarországon, ahol
Martinovics Ignáccal, és az akkori hazai
történészekkel tárgyalt. 1791-ben protestáns hitre tért. 1796-tól
Berlinben élt, ahol a szabadkőműves páholyt alapított.
Ismerte a német tudományos irodalom akkori reprezentánsait (Herder, Schelling, Hegel
stb.). Kétszer nősült, második felesége
Wegeli
Karolina volt (1802). Ezután négy évig gazdálkodott
Kleinwaldban. 1809-ben
Pétervárra hívták tanítani. 1813-ban
Szaratov vidékén nevelőintézetet alapított. 1820-ban helyi, 1833-ban
oroszországi evangélikus szuperintendens. Több pszichológiai történelmi regényt írt:
Arisztidész és Themisztolész,
Marcus Aurélius,
Attila, a hunok királya,
Korvin
Mátyás, Magyarország királya és Szilézia nagyhercege. Legfontosabb műve a
Magyarország története, amely 1815-től
Lipcsében jelent
meg 10 kötetben. Német művét többször is kiadták, így bemutatta a világnak hazánk
történetét. Magyarországi barátai látták el a források egy részével. Több fontos
megállapítása, pl. Mátyás nyugati politikájával kapcsolatban, máig megállta a
helyét. A magyar nyelvű tudományos történetírás megjelenése előtt rendezte a
hazánkra vonatkozó ismereteket. 1831-ben az MTA külső tagjává választották.