Középiskolai tanulmányait a
magyaróvári piarista
gimnáziumban végezte. 1936-1939 között a
Magyaróvári
Gazdasági Akadémia hallgatója volt. Szakmai pályáját már a kezdetekkor megszakította
a második világháború. Katonai szolgálatot teljesített, szovjet hadifogságba esett,
ahonnan 1947 júliusában tért haza. 1947-1948 között, mint növényvédelmi
szaktisztviselő részt vett
Héderváron a burgonyabogár
elleni védekezésben. Pályafutása
Veszprémben
folytatódott, ahol őt bízták meg a Veszprém Megyei Növényvédő Állomás
megszervezésével, vezetésével. Szülővárosába 1956. október 15-én tért vissza. Ekkor
nevezték ki a
Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági
Akadémia növénytan- és állattan tanszékére. Az állattannak, majd a növényvédelmi
állattannak volt az előadója. A kisalföldi rétek, legelők növényzetét károsító
lepkefajokat kutatta. E témából készítette el doktori értekezését 1964-ben. 1962-ben
egyetemi docenssé nevezték ki. 1974-ben az egyetem továbbképzési csoportjának
megszervezésével, vezetésével bízták meg. Feladatköréhez tartozott a szakmérnök
képzés, a doktori ügyek intézése valamint az intézmény külkapcsolatainak ápolása.
Kiváló német nyelvtudása folytán jó kapcsolatokat épített ki a
mosonmagyaróvári egyetem és a
bécsi agráregyetem között, és munkájának köszönhető, hogy a város
belépett a Nemzetközi Lenau Társaságba. Örökös elnöke volt az általa létrehozott
Magyaróvári Mezőgazdasági Szakemberek Klubjának, alapító és elnökségi tagja a
Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesületnek. Vezetőségi tagja volt a Honvéd
Hagyományőrző Egyesületnek valamint a
magyaróvári
egyházközségnek. Számos szakmai kitüntetése mellett 1993-ban megkapta a Magyar
Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztet (polgári tagozat). Közéleti tevékenységéért
1997-ben „Pro Urbe Mosonmagyaróvár” díjat kapott. Sírja a
magyaróvári temetőben található. Mellszobrát,
amit
Trischler Ferenc szobrászművész készített,
2015. május 9-én avatták fel az egyetem területén.