Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán
végzett, orgona és egyházzenei szakon. 1931-től a
győri
székesegyház karnagya volt. Egyházzenei műveit a Vatikánban is játszották.
Oratóriumai és népdalfeldolgozásai korán hírnevet szereztek neki.
Bartók Bélával, aki a barátja volt, egy időben érte el
a világhírt. A legjobb
győri dalárdákat vezényelve
ismerkedett meg
Enge Jánossal, a Mosoni Ének- és
Zeneegylet neves karnagyával. 1936-tól rendszeresen járt városunkba
kórustalálkozókra is. 1949 után az új hatalom szemében szálka lett az egyházzenész
és 1953-1955 között
Komlón bányamunkára kényszerítették.
Onnan szabadulva
Mosonmagyaróváron (is)
dolgozhatott. 1957-től 1960-ig a mai Bolyai iskolában óraadó tanár volt. 1961-től
1975-ig a Kossuth Lajos Gimnáziumban tanított és vezetett kórust. A helyi
agráregyetem énekkarát is ő szervezte és irányította. Új alkalmi műveit jelesebb
(szocialista) események kapcsán már el is játszották városunkban. 1969-ben történt
nyugdíjazása után is kijárt, és minden alkalmat megragadott a zene elméleti és
gyakorlati oktatására, kórusszervezésre. Önzetlen társadalmi munkájáért 1972-ben
Mosonmagyaróvár kitüntette. Művei az
1980-as években már több nyugati államba is eljutottak. Beleegyezésével 1989 óta
róla elnevezett énekegyüttes működik városunkban. 2010. november 13-án leplezték le
emléktábláját a
magyaróvári plébánia Városház utcai
falán.