Lexikon szócikk

Hidvégi László
Budapest 1910. március 24. - Mosonmagyaróvár 1976. július 19.
Foglakozása(i):
Műve(i):
*Általános és szervetlen kémia 1-2. (Végh Györggyel közösen). Keszthely, 1972.
Középiskolai tanulmányainak befejezése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett kémia-áruismeret-földrajz szakos tanári diplomát 1933-ban. Ezt követően gazdasági szakiskolákban, mezőgazdasági gimnáziumokban tanított, többek között Mátészalkán, Székesfehérváron, Csornán. 1951 őszén került Mosonmagyaróvárra: az itt működő Mezőgazdasági Technikum igazgatójának nevezték ki. 1954-ben, amikor ismét működni kezdett a Mezőgazdasági Akadémia, a kémia-talajtani tanszék vezetésével bízták meg. Ő irányította a tanszék munkáját 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig. Kutatómunkája során a takarmányok tápanyagtartalmának kémiai meghatározásával, a fehérjetartalom változásának vizsgálatával foglalkozott. Hét középiskolai tankönyv, egy egyetemi jegyzet és 26 közlemény jelzi szakirodalmi tevékenységét. Sírja a magyaróvári temetőben található.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Nosticzius Árpád: Dr. Hidvégi László (1910-1976)
    Óvári mezőgazda Mosonmagyaróvár, 1955- 21. évf. 1976. 7. sz. 7. p.
A szócikk szerzője:Kimlei Péter