A József Nádor Műegyetemen 1906-ban szerzett vegyészmérnöki
diplomát. Ezután különböző cégeknél dolgozott vegyészmérnökként és igazgatóként. Az alumíniumipar
szolgálatába 1928-ban lépett, az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt., majd 1934-től 1948-ig a Bauxit Ipar Rt.
központi műszaki igazgatója lett. 1943-ban a zsidótörvények miatt nyugdíjazták, 1946-ban a Népbíróság
igazoltnak jelentette ki, így visszakapta műszaki igazgatói állását. 1958. évi nyugdíjazásáig több
vállalatnál volt mérnök vagy vezető. A
bernburgi timföldgyár csődbe jutásakor ő vetette föl a gyár
megvételének gondolatát. Szinte egész Európát beutazta, hogy a
magyaróvári timföldgyár létesítéséhez
tapasztalatokat, s a
bernburgi gyár felszerelésének kiegészítésére berendezéseket szerezzen. A timföldgyár
fölépülése után sokszor járt
Magyaróváron az üzemi problémák megoldása érdekében. Jelentős érdemei vannak a
Pfeiffer-rendszerű kalcináló kemence és a Vogelbusch bepárlóállomás bevezetésében. Javaslatára és
útmutatásai alapján dolgozták ki a vörösiszap marónátron tartalmának visszanyerését szolgáló eljárást.
Személyesen is részt vett a vanádium üzem technológiáját megalapozó eljárás kidolgozásában és a hazai
műkorundgyártás megvalósításában.
