Apja
Pálffy Sándor gróf, anyja
Batthyány Erzsébet grófnő volt. Tanulmányait a
kalksburgi és a
kalocsai jezsuita gimnáziumban végezte. A
pozsonyi tudományegyetemen jogi abszolutóriumot nyert. 1913-1921 között
katonáskodott. Az orosz és a román fronton őrmester, majd főhadnagy lett az 5.
huszárezredben. A Horthy-féle Nemzeti Hadseregben a francia parancsnokságnál
cenzúratiszt volt
Szegeden. Részt vett a
budapesti bevonulásban. Szerény birtoka (520 hold) és
kúriája volt
Magyaróváron és
Dunakilitin, ahol népszerű embernek ismerték. Bejáratos volt Vatikánba,
mint
XI. Pius titkos kamarása. Németül,
franciául és olaszul kitűnően beszélt. A gazdasági világválság kapcsán a fasiszta
gondolatkört tanulmányozta a német példát is figyelembe véve. Magyarra fordította Ernst Reventlow: Nemzeti szocializmus
az új Németországban című művét. Komoly publicisztikai tevékenységet fejtett ki a
Horthy-Bethlen- féle Csonka-Magyarország elkerülhetetlen modernizációjának
bizonyítására. A németektől átvette a zsidóellenes lépések szükségességét, mérsékelt pártprogramjában szerepelt
az izraelita földbérlők és bérbe adók visszaszorítása. Nem maradt meg a „neobarokk”
címek eltörésénél, korporatív nemzeti államot akart. 1933-ban csatlakozott a
Meskó Zoltán által alapított Nemzeti Szocialista Magyar Földműves és
Munkáspárthoz, majd a pártalapító kiválása után, annak egyedüli vezetője lett. 1936-ban saját pártot alapított Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista
Párt néven. 1937-ben vendégként megtekintette a
nürnbergi birodalmi pártnapokat.
1939-ben mandátumot szerzett a magyaróvári választókerületben, amit azonban a
közigazgatási bíróság megsemmisített. Horthy megbuktatott októberi kiugrási
kísérlete után földművelésügyi miniszter lett a nyilas kormányban. Ilyen minőségében
az 1944 nyarán gazdátlanná vált zsidó földeket igyekezett hasznosítani, magyar
gazdáknak osztani. A szovjet megszállás elől nyugatra menekült a kormánnyal együtt.
Később az angolszászok kiadták az új magyar kormánynak, amely háborús bűnösként
kivégeztette.