Főgimnáziumi tanulmányait a
győri bencés gimnáziumban végezte. Teológiát hallgatott a
győri szemináriumban, majd a
bécsi egyetemen filozófiát tanult (1913-1915).
1915-ben itt szentelték pappá, s 1925-ben itt szerzett doktori oklevelet teológiából. Papi pályáját 1915-ben
Tatabányán kezdte, mint káplán, 1919-ben
Kismartonba nevezték ki városkáplánnak.
Rövid ideig katonapapként szolgált
Győrött, 1921-től a
győri belvárosi plébániára osztották be káplánnak. 1923-1926-ban gróf Jankovich Bésán Endre
gici birtokos családjánál nevelő, 1926-ban a
győri nagyszeminárium tanulmányi felügyelőjévé nevezték ki.
Egy évig (1929-30)
Rómában ösztöndíjasként művészettörténetet tanult. 1930-tól a
győri hittudományi főiskola tanára, 1938-tól a
budapesti egyetem hittudományi karán az egyházművészet magántanára.
Hitler-ellenes kijelentéseiért 1944-ben letartóztatták, a
komáromi erődbe zárták, majd a dachaui koncentrációs táborba akarták vinni, de a Csallóközben megszökött, s
Apor püspök segítségével a
győri kórházba vették föl betegként.
Itt ő adta föl a végső szentségeket a haldokló
Apor Vilmosnak. 1946-tól 1952-ig
Mosonszentmiklóson volt plébános. 1952-től a
győri papnevelő intézet rektora, kanonok (1958-) és nagyprépost (1965-).
Ő fedezte fel és indította el a pályáján
Borsa Antal iparművész-szobrász-festőt, valamint a
mosonszentmiklósi Samodai József festő-restaurátort.
Tagja volt a Győri Képző- és Iparművészeti Társulatnak, a győri Kisfaludy Irodalmi Körnek és a Magyar Filozófiai Társulatnak.
Jelentős érdemeket szerzett a modern magyar egyházművészet megismertetésében és népszerűsítésében, több templom korszerű díszítésében tanácsadóként vett részt.
