A Rákosi-korszak mártírja. Jómódú heidebauer parasztcsalád gyermeke volt, aki középiskoláit a
győri bencés főgimnáziumban, a teológiát a
győri szemináriumban járta ki. Még szemináriumi éveiben önkéntes kórházi szolgálatot teljesített, ezután, 1916 májusában szentelték pappá.
Pályáját
Mosonban kezdte 1916-ban, három év múlva
Magyaróváron lett káplán. Itteni működése alatt szervezte meg a
magyaróvári gazdasági akadémián az ifjúsági kongregációt és nagy szerepe volt a Magyaróvári Torna Egylet újjászervezésében is. Alapítója és szervezője volt a Szívgárdának és a Hildegardeumnak.
Éveken át volt külön lelkésze az akadémiai hallgatók "Foederatio Emericana Avaria" nevű szervezetének. 1927 szeptemberében lett
Hegyeshalom nagyközség plébánosa. Ebben a minőségében is tevékeny közéleti tevékenységet folytatott, karvezetője volt a községi leventezenekarnak, vezetése alatt vált híressé a Hegyeshalomi Honfi Dalárda és alakult meg az ifjúsági sportegyesület.
1927 őszén
Hegyeshalomban iparos-tanonc iskolát szervezett és elévülhetetlen érdemeket szerzett az 1937-ben indult Hegyeshalmi Társulati Koedukációs Polgári Fiú-és Leányiskola megteremtésében. 1939 októberében került vissza ismét
Mosonba, ekkor a község már plébánosként fogadta. Ezüstmiséjét 1941. június 5-én is itt mondta el.
A második világháború éveiben az élet minden területén szükség volt tetterejére és bátorságára. Megszervezte és irányította a hadiözvegyek és árvák segélyezését, gondja volt a többi elesettre, sokszor saját anyagi lehetőségeit is feláldozta a segítség oltárán.
Az SS vezetésnél kieszközölte, hogy rendszeresen látogathassa a
mosoni zsidó gettó szigorúan zárt területét, élelmet, gyógyszert és lelki segítségnyújtást vitt a halálra szántaknak. A szovjet megszállás első heteiben plébániájának emeletén kaptak helyet a veszélyeztetett lányok és asszonyok.
Szülőfaluja még 1921-ben áldozata lett a trianoni ország-csonkításnak, 1946-ban pedig
mosoni német véreit üldözték el. A kitelepítéskor maga is néhány heti távollétre kényszerült. A hatalom nem is tűrte sokáig igazságszeretetét, elesettek iránti együttérzését különféle vádakkal kihallgatták, házkutatásokkal zaklatták.
Végül 1953. november 19-ének éjszakáján az ÁVH ismeretlen helyre vitte. A makkegészséges emberre a kegyetlen kínzások után egy cisztercita paptársa sem ismert rá, négyhónapos kínvallatása 1954. január 7-én bekövetkezett halála miatt ért véget.
A keresésére irányuló kísérletek csaknem 30 éven keresztül néma falakba ütköztek és csak 1989-től kezdődően folyhatott eredményes kutatás holtteste után. Az érckoporsóba zárt csontokat csak 1991. október első napjaiban (5-én) fogadhatták hívei.
Azokat még azon a napon a
dr. Pápai Lajos megyéspüspök által vezetett gyászszertással helyezték végső nyugalomra a
mosoni temető papi sírboltjába. Emléktábláját már 1986. Úrnapján, pappá szentelésének 70. évfordulóján felavatták a
mosoni templomban, a templom előtt emlékét tábla őrzi.
2010 szeptemberében emlékkeresztet állítottak a róla elnevezett utcában.
