Lexikon szócikk

Studinka László
Kompolt 1918. január 16. - Budapest 1981. április 22.
Foglakozása(i):
Műve(i):
*Egy marék vadászemlék. Bp., 1984.
*Mindennap vadásznap. Bp., 1977.
Édesapja Studinka Elemér jószágigazgató volt. Iskolai tanulmányait Budapesten, a Birodalmi Német Iskolában végezte, itt alapozta meg idegen nyelvi ismereteit német, angol és francia nyelvből. A szünidőt mindig Mosonszentmiklóson töltötte, mert édesapja akkor az ottani Wenckheim birtokot igazgatta. 10 éves kora óta folyamatosan vadászott. 11 éves korában jelent meg első cikke a „Nimród” című lapban. 1932-ben jelent meg első madártani témával foglalkozó tudományos közleménye. 1933-ban a Nemzeti Múzeum Állattárában „Moson vármegye madárvilága” címmel tartott előadást. 1934-ben, 16 évesen részt vett és előadást tartott Oxfordban a Nemzetközi Ornitológiai Kongresszuson. 1936-ban beiratkozott a Magyaróvári Gazdasági Akadémiára, de végül a budapesti egyetem jogi karán szerzett diplomát. 1937 októberében Edinburghban kezdett mezőgazdasági, főleg vadászati tanulmányokat. 1945 januárjában polgári esküvőjét Mosonszentmiklóson tartotta. A II. világháború után vadőr volt Bősárkányon, Mosonszentmiklóson majd az akkor megalakult Lajta-Hansági Állami Gazdaságban. 1952-ben áthelyezték a Bakonyba, Ugodra kerületvezető vadásznak. Mindeközben nem szakadt el a tudományos élettől sem: 1945-től több mint egy évtizeden át szakfordításokat végzett a Madártani Intézet számára. 1955-től az Állami Gazdaságok Főigazgatóságánál dolgozott vadgazdasági főelőadóként. E munkakörében döntő szerepet játszott az állami gazdaságok vadászterületeinek megszervezésében és fejlesztésében. 1956 után távoznia kellett a főigazgatóságtól, a lábodi rezervátum vadászati vezetője lett, ahonnan 1968-ban a Gemenci állami Erdő- és Vadgazdaságba került. Részt vett az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállítás előkészítésében és rendezésében, ő volt a Magyar Trófeabemutató rendezője. 1973-ban egészségügyi okokból nyugdíjazták. Több cikket írt vadászati és ornitológiai lapokba itthon és külföldön egyaránt. Könyvei németül is megjelentek. Utoljára 1981 márciusában járt az általa nagyon szeretett Hanságban, ahol szalonkára vadászott. 2005. augusztus 7-én avatták fel Mosonszentmiklóson Studinka László emlékhelyét, amely Pintér Jenő fafaragó iparművész alkotása.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Zoltán János: Forró vadászszívvel Bp., 1995. 172 p.
  • A „Hany szerelemese”
    Kisalföld Győr, 1956- 2005. 08. 09. 7. p.
  • Aquila Budapest, 1894- 90. évf. 1983. 181. p.
  • Magyaróvári Gazdasági Akadémia anyakönyvei kézirat 1936-37-es tanév, 44. lapszám
A szócikk szerzője:Kimlei Péter