Lexikon szócikk

Wolf Gyula
Magyaróvár 1874. január 14. - Győr 1948. március 5.

Foglakozása(i):
Eredetileg a Ludwig gőzmalom könyvelője Pozsonyban, később az ottani Drotleff majd a Stampfel könyvkereskedésben dolgozott. Ezután Szegeden a Traub könyvesboltban, Bécsben az Opern Ringen lévő Leo-cégnél, Budapesten a Rózsavölgyi zenemű-kereskedésben végül Győrött Hennicke Rezső Széchenyi téri könyvesboltjában dolgozott. Nagy hatást tett rá a Hennicke-féle könyvesbolt, Rainer Miksa tulajdonos halála után 1904-ben özvegyétől megvette. Könyvesboltjában létrehozta a Wolf-féle hangversenyirodát, pódiumot adott Dohnányi Frigyesnek, Albert Ferencnek és a Léhner-vonósnégyesnek. Tagja lett a Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének, amelynek megválasztották a választmányába. Elismerésben részesült 1928-ban a Magyar Hét országos kirakatversenyén, csakúgy mint 1929 májusában a Magyar Könyvhét győri rendezvényein. Még ebben az évben Győr város törvényhatósági bizottságának tagjává választották, amit 10 évig töltött be. 1938-ban visszavonult.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Győri életrajzi lexikon Győr, 2003. p. 364-365.
A szócikk szerzője:Tuba László