Polgári iskoláit 1918-1922 között
Miskolcon és
Salgótarjánban végezte.
1925-ben tett érettségi vizsgát a
győri felsőkereskedelemi iskolában. 1925-1928 között a
Magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatója volt.
Az akadémia befejezése után rövid ideig a
mosonszentmiklósi Wenckheim uradalomban dolgozott. A nehéz gazdasági helyzet miatt a katonai pályát választotta,
az
egri Vámőrtiszti Iskola növendéke lett. 1930-ban hadnagy, 1933-ban főhadnagy, 1939-ben századossá léptették elő. 1936-ban topográfiai tanfolyamot végzett. 1940-ben a
Honvéd Térképészeti Intézet munkatársaként részt vett Észak-Erdély katonai felmérésében. 1944 végétől
Léván az újoncképző zászlóaljnál szolgált, innen Németországa vitték,
ahol 1945 április végén amerikai fogságba esett. Szabadulása után 1947-ig a Honvéd Térképészeti Intézet nyugatra hurcolt anyagának felkutatásával foglalkozott. 1955-ig dolgozott a többek között az
Országos Földhivatalban valamint az Élelmiszer-ipari Gépjavító Vállalatnál is. 1955-1958 között a
Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat topográfiai osztályának
vezetője volt.